Somlyó-Nagy Hársas tanösvény

Mester Zsolt 

TERMÉSZETISMERETI TEREPGYAKORLAT

Somlyó – Nagy-Hársas

Segédanyag társulástani, rendszertani, természetvédelmi terepgyakorlathoz 

Jegyzetünkben konkrét, terepbejárásainkon és felméréseinken alapuló, a tananyagot kiegészítő terepgyakorlatok vezetését segítő leírást adunk meg. Mind általános iskolás felső tagozatos, mind középiskolás korosztályú diákoknak ajánljuk a terepi-, természetismereti tapasztalatok bővítésére. Az útvonal -az ajánlott megfigyelésekkel, vizsgálatokkal együtt- mintegy 4-6 óra alatt bejárható, és tömegközlekedési eszközökkel vagy saját járművel is jól megközelíthető. Kiválasztásánál ügyeltünk az egyes társulások egymásra következése sorrendjének megfigyelhetőségére (szukcesszió), valamint az emberi tájátalakító tevékenység kiemelésére. Fontosnak tartjuk az idevonatkozó flóratörténeti események és természetvédelmi problémák ismertetését is. A tájékozódást térképvázlatokkal, rajzokkal igyekszünk könnyíteni. Javasoljuk egy komolyabb növényhatározó, a nappali lepkéket, kétéltűeket, hüllőket, madarakat leíró könyv terepi használatát is.

Somlyó - Nagy-Hársas

1. A terület leírása

1.1. Földtan A vizsgált területünk a Nyugati-Mátra - Nyugati-Mátraalja - Zagyva-völgye határán található, az alacsonyabb területek mai képének kialakításában a Zagyva folyó felszínformáló munkája is részt vett.

A Mátra rétegvulkánikus területei 19-14 millió évvel ezelőtt képződtek. Az északi (Mátralába) és a déli (Mátraalja) területek erősebben lepusztultak, a déli részeken posztvulkáni, Pannon-tengeri üledékek több száz méter vastagságban is borítják a vulkáni alapkőzetet. A magasabb részeken ezek már nem találhatók, itt a kevésbé, vagy -főképp az északi részeken- erősebben lepusztult vulkáni alapkőzet a talajképző kőzet.

A bejárandó területünket tekintve, a Nagy-Hársas és Somlyó a mátrai miocén korú vulkánikus működéssel keletkezett andezit főtömegű, 498 illetve 397 m tszf. magasságú kúpok.A Zagyva északabbról érkező, homokköves területekről származó folyami homok hordaléka a bal parton a Nyugati-Mátra, Nyugati-Mátraalja alföld felé csökkenő magasságú andezit, majd riolit kúpjainak alsó oldalát vastagon borítja. A pleisztocén szálló pornak az eróziós hatások miatt az alfölddel ellentétben nem volt alkalma felhalmozódni, így a Mátrában típusos lösz alig található, a vizsgált területen azonban a pannon üledékre települt lösz eredeti vastagsága elérte a 2 m-t. Az erdőirtások, szőlőművelés hatására lecsupaszított domboldalakról ennek jó része az erózió miatt lepusztult, de jelenlétét még ma is jelzi pl. a Somlyón meglévő löszpusztai reliktumnövény, a macskahere stabil populációja. A viszonylag kis kiterjedésű kúpokon a háromféle talajképző alapkőzet, az alföld és a Zagyva-völgye felé való nyitottság, az emberi tájalakító hatások miatt sokszínű, változatos élővilágnak otthont adó terület alakulhatott ki. A Somlyó a Mátra egyéb, déli lejtőihez (pl.:Sár-hegy) hasonlóan az alföld és a középhegység találkozási pontjának tekinthető, ahol még az alföldi hatások érvényesülnek jobban. A Somlyó és Nagy-Hársas déli - délnyugati oldala a meredek, sokszor 20-25 fokot is meghaladó lejtőszög, a nagy besugárzás, a hegységszéli helyzetből adódó viszonylag kevesebb és gyorsan lefutó csapadék miatt száraz-meleg (xerotherm) terület. A Somlyó jelenlegi talaja csak a K - É - ÉNy-i oldalakon típusos barna erdőtalaj, a melegebb D-i, DNy-i lejtőkön bolygatott, a növényzet zártságától függően vékony váz jellegű, vagy mélyebb kőzethatású. A Nagy-Hársason az előbbi talajtípusok váltakozása a D-i, DNy-i oldalon mozaikos, a többi részen a magasabb szálerdők itt is barna erdőtalajra települnek. Méréseink szerint a talajok gyengén lúgos (pH:7,5-8) kémhatásúak.

1.2. Botanika A terepgyakorlat során megfigyelhetünk néhány fontos, mind az általános, mind a középiskolában tanult növénytársulást, miközben a szukcessziós, illetve az emberi beavatkozások utáni -másodlagos- szukcessziós változásokról is képet kaphatunk. A védett természeti értékek bemutatása, megkeresése a természetvédelmi nevelést segíti.Somlyó:Nyílt- és zárt andezit sziklagyepek, lejtősztyepprét, cseres-tölgyes, extrazonális társulások kialakulása.Nagy-Hársas: Bolygatott fátlan terület szukcessziója, cseres-tölgyes, melegkedvelő tölgyes, andezit típusú bokorerdő.

1.3. Faunisztika A terepgyakorlat útvonalán főképp a terület nappalilepke faunáját, a madárvilágot tanulmányozhatjuk. Szerencsés esetben a xerotherm területek jellemző hüllőit is megfigyelhetjük. Ritka alkalom, mikor nagyobb testű emlős kerül utunkba, bár őz, gímszarvas, vaddisznó és muflon nyomait kereshetjük. Mivel szinte az egész területen rendszeresen vadásznak, ezek az emlősök talán még az átlagosnál is érzékenyebbek, messziről elkerülik az erdőjáró embert.

2. A javasolt útvonal Rózsaszentmártonból az apci úton haladva a gerincen jobbra térve érjük el déli oldal két, egykori andezitbányája alá jutunk, ahonnan a kissé balra felfelé induló, majd jobbra tartó gyalogösvényen (I.) érdemes elindulni. (Kora tavasszal érdemes az utat egy-két száz m-ig balra felfelé letérve a kőbánya felett folytatni, itt nyílt sziklagyep foltokon tömeges az apró nőszirom.) Ha a gyalogösvényről nem térünk le, záródó sziklagyepeken át a telepített fenyves bal sarkához jutunk. Innen az egykori szőlőművelés hosszanti mezsgye kőrakásai mellett (II.) egy 20-25 fokos meredekségű emelkedőn, most már nem kitaposott úton -főképp árvalányhajas gyepben- kb.500 m-t megtéve jutunk fel a magassági pontig. Itt kora- illetve késő tavasszal érdemes egy kis kitérőt tenni. A magassági ponttól balra tartó gyalogösvényen lefelé indulva, a Somlyó Ny-i oldalán fentebb a fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. nigricans), közvetlenül a hegy lábánál pedig a pázsitos nőszirom (Iris graminea) kisebb, de stabil populációjára bukkanhatunk. Ezidáig ezeket csak itt leltük fel.(Aki ezeket virágzáskor szeretné felkeresni, a túrát inkább a Ny-i oldal zártkertjei felől tegye meg.) A pázsitos nőszirom virágai kissé illatosak, liláskék, fehér mintázatú szirmai 20-30 cmmagas száron nyílnak. A fekete kökörcsinnel együtt kiemelt védelmet érdemel, ez utóbbi azért is, mert egy mostanában kezdődő faji szétválás egyik alfaja.1 A magassági ponttól az északi lejtő erdeje felett jobbra tartva, mintegy 50-m múlva térjünk le balra a fehér + jelzésre, mely a tölgyesen át vezet le a Somlyó és Nagy-Hársas közötti völgyben lévő Ferenc-majorhoz. Innen balra indulva, de ezután a Nagy-Hársas irányába, észak felé tartva előbb földúton, majd az első, balra letérő meredek ösvényen és kisebb völgyön át eljutunk egy újabb földútig, ahonnan jobbra a a Széleskő található. Mi balra induljunk el, majd a szőlőterületeknél (Cseri) menjünk fel a szolgalmi úton és balra át a 8-as táblán. A közelben csak a 8-as tábla végéből indul ösvény (jól járható vadcsapás) egy cserjeszegélyen át egy 4-5 m mély vízmosáson és fiatalos tölgyesen, majd egy újabb 4-5 m mély szurdokvölgyszerű vízmosáson (III.) kell átkelnünk. Innen továbbra is észak felé tartva egy vadcsapáson, gombázók által kissé kijárt ösvényen (nyáron csalánoson át) elérünk a Nagy-Hársas aljába. Itt a járt földúton balra indulva Jobbágyi felé vezet az út (kb. 2 km), jobbra tartva 200m- után elérjük a felhagyott szőlőművelés bolygatott, másodlagos szukcessziós területét (IV.), tovább menve pedig a vadászles mellett elhaladva a cseres-tölgyesbe (V.) jutunk. Itt egy balra tartó ösvény visz fel a melegkedvelő tölgyesen (VI.) át a messziről is jól látható sziklagyepekkel tarkított bokorerdőbe (VII.). Ez az út a vadászlestől számítva kb. 300m. Terepgyakorlatunkat itt fejezzük be, a visszaút mind Jobbágyiig mind Apcig mintegy 2,5 km. Vonattal Apc vá.-ról indulva Jobbágyi vá.-ra érkezve érdemes szervezni a túrát. Külön autóbusszal az említett apci autóbuszmegállóból érdemes indulni úgy, hogy a busz ezután az Apc - Jobbágyi közötti úton, a megyehatár tábla után várja a terepgyakorlaton résztvevőket.

3. A terepgyakorlat szakmai leírása (A védett fajok tudományos latin nevét is közöljük.)

A területek növénytakarója A Somlyó és Nagy-Hársas eredeti növényvegetációja a D-i - Ny-ilejtőkön sajmeggyes - molyhos tölgyes bokorerdő (Ceraso-Quercetum pubescentis) illetve melegkedvelő tölgyes (Corno-Quercetum pubescenti-petraeae) volt. Az erdővel borított egyéb részek a cseres-tölgyesek (Quercetum-petraeae-cerris) övébe tartoznak és a legtöbb helyen ez figyelhető meg ma is. Ma már szinte sehol sem találunk emberi beavatkozásoktól mentes területet. A Somlyó D-i - DNy-i oldalán az irtásterüle- teken ma andezit sziklagyepek és lejtősztyepprét foltok (főképp Stipetum tirsae), a Nagy-Hársason karsztbokorerdő andezit változata és sziklagyepek mozaikjai az uralkodók. A melegkedvelő tölgyes, cseres-tölgyesmég mindig kiterjedt. Sok régi tarvágás és művelés helye a másodlagos beerdősödési szukcesszió kezdeteként, erősen kezd cserjésedni. A cserjék főleg az erdei cserjeszint fajaiból kerülnek ki. A xerotherm körülmények miatt fejlődésük lassú, a záródás még hosszú idő múlva várható. A Somlyó keleti oldalán lévő erdeifenyves ültetett.

Sziklagyepek, lejtősztyepprét

I.- II. Növényvilág A szakmai kiindulási ponttól, a kőbányák közötti gyalogösvényen elindulva a nyílt és zárt sziklagyepeket figyelhetjük meg. Sajátságos, hogy az andezit alapkőzeten társulásalkotó magyar perje (Poa pannonica ssp. scabra) bár jelen van, gyepesítése csekély. A nyílt andezit sziklagyepben a növényzet borítása nem haladja meg a 60-70 %-ot. A talaj igen vékony váztalaj, gyakorlatilag csak a növények gyökerei között kötődik meg. Sok helyen kibukkan a szabad sziklafelszín. A záródó sziklagyepekben a talaj vastagsága és borítása növekszik, a szabad sziklafelszín aránya elenyésző. A zárt sziklagyepekben a legvastagabb, kőzethatású a talaj, bár még itt is csak néhány tíz cm. A növényzet borítása meghaladja a 70-80 %-ot, sziklafelszínt már csak kőtömbök adnak. A Somlyón a nyílt és zárt sziklagyepek mozaikosan váltakozva jelennek meg, növényzetük jól tájékoztat jellegükről. A nyílt sziklagyepekben kora tavassszal tömegesen nyílik a fehér virágú Janka tarsóka (Thlaspi jankae) és tavaszi ködvirág, később gyakori a galambláb gólyaorr, az apró nefelejcs, a terjőke kígyószisz. A borsos varjuháj késő tavasszal bontja sárga virágait, de láthatjuk a bablevelű varjuhájat is mely ritkásan álló, húsos leveleiről könnyen felismerhető. Az apró nőszirom (Iris pumila) mely kora tavasszal lila, kék és sárga színváltozatban pompázik, valamint a selymes boglárka (Ranunculus illyricus) mind a nyílt, mind a zárt sziklagyepben megfigyelhető. Ez az elterjedés jellemző az itt megtalálható, koranyáron illatos kakukkfű fajokra is. A tavaszi hérics (Adonis vernalis) inkább a zárt sziklagyepekben tömeges. Itt nyílik a fürtös és karcsú gyöngyike, főképp itt jellemző a macskafarkú veronika. A sziklagyepekben gyakori növény még a zöld dárdahere, egyenes pimpó, ezüstpimpó is. A zárt gyepek egy sajátos típusát adják azok a helyek, ahol a hosszúlevelű és a kunkorgó árvalányhaj tömege mellett a virágos növények adnak fajgazdag borítást. Itt jelennek meg tömegesen a löszpusztagyepekre, lejtősztyepprétekre jellemző virágos növények, a mezei zsálya, lila ökörfarkkóró, koloncos legyezőfű és az aljnövényzetből csak virázásakor előtűnő parlagi rózsa. Ezeken a helyeken jellemző a toronyszál, magyar lednek, kardos és hengeresfészkű peremizs, a magyar imola, útszéli imola, vastővű imola jelenléte is. (Ezeket érdemes határozni, figyelmes munkával sikerélményt érhetünk el.) Előfordul itt a védett nagyezerjófű (Dictamnus albus) is, melynek apró bokrait páratlanul szárnyalt leveleiről akkor is felismerjük, mikor már elnyílottakfehéres-rózsaszín, sötétebb lilásan erezett nagy virágai. Ritkábban, de szemünk elé kerül a sziklagyepek, sztyeplejtők jellemző növénye, a sötét, pirosaslila virágú barátszegfű. Érdemes megfigyelni közelebbről, a szirmait általában több-kevesebb sötét növényi szőr díszíti. Nem ritka a világoslila szirmú, szárazságkedvelő aszuszegfű sem. Az állandóbb lejtősztyepprét elemek közül itt is előfordul a pusztai meténg, sarlós gamandor vagy a csabaire vérfű. Gyakran láthatjuk a terület egyik jellemző értékét, az itt nagy tömegben előforduló, koranyáron virágzó löszpusztai reliktumnövényt, a macskaherét (Phlomis tuberosa) is. Örvös állású virágokkal tagolt felálló száráról, visszahajlóan nyilas-füles levélvállú, csipkés szélű, dárdás leveléről könnyen megismerhetjük. Ezeket a területeket leginkább löszpusztagyepeknek, lejtősztyeppréteknek tarthatjuk. Sajátságos, hogy a jellemző és társulásalkotó pázsit-fűfajok pl.:vékony- és pusztai csenkesz, a hosszúlevelű árvalányhaj mellett kis mérték-ben borítanak. A terület további értéke a mezsgye kőrakások melletti árvalányhajas lejtősztyepp-rét. A fenyves aljától majdnem a magassági pontig húzódik. A hosszúlevelű árva-lányhaj sok helyen 80 -100 %-os borítást ad, a kunkorgó árvalányhaj elvétve fordul elő. Késő tavasszal, koranyáron a lila ökörfarkkóró, mezei zsálya, ezután a koloncos legyezőfű jelentős tömege ad színes virágszőnyeget. A júniusban hullámzó árvalányhaj tengeréből később is kiemelkednek jellemző sztyepp- és erdőssztyepp- fajok, az arany-fürt, nyúlárnyék, szeplőlapu, citrom-, szarvas- és buglyos kocsord. (Ezek az ernyős virágzatúak szintén jól határozhatók.) Bár ritkábban, de itt is előfordul a macskahere. A Somlyó természeti értékét a védett növényeken kívül a társulások természet-közeli állapota adja. A részletes felméréseink szerint a növényfajok több, mint 75 %-a természetes állapotokat tükröz, ennek egynegyede sztyepp- és erdőssztyepp faj! 2 Ezek a fajok és társulásaik az egykori alföldi erdőssztyeppekben voltak otthon, de felhúzódtak a déli kitettségű középhegységi domboldalakra is. Így a Somlyón ma fellelhető fajok egyrészt eredetileg is jelen lehettek, másrészt az alföldről húzódhattak fel. Az alföldi erőssztyeppek visszaszorulása miatt ma már szinte kizárólag a középhegységeink hegységperemi, hegylábi domboldalain -pl.: Sár-hegy, Somlyó- találjuk meg az erdőssztyeppek jellemző sztyeppterületeit.3 Ezek a társulások a viszonylag gyors szilikát szukcesszió ellenére sokáig ebben a stabil állapotban maradhatnak, a zárt erdő kialakulását a száraz-meleg mikroklíma akadályozza. Az egykori szőlőművelés, melyet a múlt század végi, század eleji filoxéra járvány pusztítása miatt hagytak fel, a természetes növényvilágot is nagymértékben visszaszorította. Ezek a mezsgyéken találtak menedéket, majd innen terjednek el újra. Jól megfigyelhető például, hogy a lassabban terjeszkedő nagyezerjófű még mindig az egykori menedék, a mezsgye kőrakások közvetlen közelében fordul elő a legnagyobb tömegben, az agresszíven terjedő hosszúlevelű árvalányhaj pedig már a nyílt sziklagyepek talajfoltjain is otthont talál.

I.-II. Állatvilág A legértékesebb hüllőfaj a rejtett életmódú pannongyík (Ablepharus kitaibelii), mely csak nagy szerencsével kerül a szemünk elé. (1993 nyarán az árvalányhajas sztyepp egy része leégett, így ősszel, a gyíkok aktív időszakában könnyen megfigyelhettük őket.) Elterjedése szigetszerű, leginkább meleg karszt és dolomit domboldalakon találjuk. A pannon gyík legkisebb gyíkunk, ezüstös, vagy barnásan csillogó, két oldalán a fejtőlkiindulva sötétebb, hátrébb már elmosódó sáv húzódik. Lbai igen kicsinyek, kapaszkodásra alig alkalmasak, a gyors haladáshoz kígyózó mozgása is hozzásegíti. Óvatosan közeledve alaposabban szemügyre vehetjük viszont a sütkérező zöld gyíkot (Lacerta viridis), vagy a függőleges sziklafalakon bámulatos ügyességgel kapaszkodó fali gyíkot (Podacris muralis).A zöld gyík farokkal együtt 30-35 cm-esre is megnőhet, teste zöld, a hímek torokfoltja -különösen nászidőben- élénkkék. Ilyenkor gyakori, hogy a hímek apró pontokkal feketén pettyezettek. Érdekes, hogy a fürge gyíkot (Lacerta agilis) csak kivételes ritkasággal tudtuk megfigyelni, talán nem kedvező számára az itt lévő száraz-meleg klíma, esetleg a zöld gyíkok, vagy más ragadozók erősebben irtják. Egy alkalommal fiatal rézsiklót (Coronella austriaca) is láttunk, így valószínű, hogy ez a faj szaporodik is a területen. A fejtetőjén húzódó, egyedenként változatos alakú, többnyire sötétbarna kettős sávról felismerhetjük. Ez nem keresztet formáz, mint a keresztes viperánál, hanem inkább párhuzamos lefutású. (Egyesek szerint az oszták koronára emlékeztet, innen a latin név.) A madarak közül a fátlan területeken ritkán, innen-onnan hallhatjuk a fürj "pity-palaty" hangját, évente valószínűen egy-két pár költhet. Gyakori viszont a mezei pacsirta, amely szitálva hallatja jellegzetes csiripelő énekét. A szomszédos Nagy-Hársason, illetve újabban a lőrinci dombokon fészkelő egerészölyvek és holló párok táplálkozási területükként használják a somlyót, néha megfigyelhető a vörös vércse is. Gyakran halljuk, amint a környékbeli homokbányákban fészkelő gyurgyalagcsapatok gurgulázó, rövid "prüty" dallamokkal húznak el a fejünk felett. A bokrosabb részeken előfordul még néhány gyakori énekesmadár faj, mint például a vörösbegy, citromsármány, feketerigó, tengelic, de egy alkalommal a ritka vörösfejű gébicset is megfigyeltük, - sajnos fészkelését nem tudtuk bizonyítani. Az erdőben az északi és nyugati oldalon fakopáncs fajok, szajkó is előfordulnak. A hegy nappali lepkeígy például a tápnövényét a hegy aljában lévő nedvesebb vágásterületeken megtaláló farkasalmalepke, vagy a sárgásfehér, fekete csíkos szárnyú kardoslepke, a fecskefarkú lepke, nappali pávaszem is. Gyakori az atalanta- (admirális) lepke, közönséges gyöngyházlepke, közönséges tarkalepke. A kis termetű, de okkersárga, barna foltos szárnyaival imponáló párducfoltos araszoló és a sötétbarna, fehérfoltos szárnyú közönségesaraszoló sem ritka. Változó a hajnalpír- (auróra-) lepke megjelenése. 1995 tavaszán, koranyáron sok példányt tudtunk megfigyelni, míg régebben kevesebbet. Erre a fajra jellemző az ivari kétalakúság, a hím szárnyain narancssárga folt is található, a nőstényén pedig csak egy keskeny fekete sáv a szárnyvégeken. Néha szemünk elé kerül a nagy gyöngyházlepke, vagy a migrans, védett zöldes gyöngyházlepke is. Zárt szárnyaik fonákának gyöngyház illetve zöldes gyöngyház fényű foltjai elbűvölően szépek. Még több megfigyelt fajt írhatnánk. (Ez a terület bizonyára sok érdekességet tartogat még a szakemberek számára nemcsak a nappali-, de az éjjelilepke és mikrolepidoptera fauna terén is.) Egyéb védett gerinctelenek közül nyáron a feketelábú szitakötő, ősszel az imátkozó sáska néhány példányával találkozhatunk, de került utunkba már a nagytermetű, fekete kitinpáncélú ragadozó bőrfutrinka is. Egyik sem gyakori a területen. I faunája igen gazdag: a koratavasztól nyárig virágpompás rétek, a nagy növényi fajgazdagság sok lepkefajnak adhat otthont. Védett lepkék rendszeresen megfigyelhetők,

II. Extrazonalitás Idáig már egy erdészetileg erősen kezelt cseres-tölgyesen is átjutottunk, szebb állományát inkább a Nagy-Hársason érdemes majd megfigyelni. Itt, ennek a "szurdokvölgynek" az oldalában az ösvény mellett sötétedik az erdő, idős gyertyán tűnik elénk, majd jobban szétnézve még egy-két egyedét látjuk, egy viszonylag kis területen. A Somlyó és Nagy-Hársas zonálisan a cseres-tölgyesek övébe esik, nem találunk extrazonális társulást, mégis, ezen a helyen bemutathatjuk az extrazonalitás jellegzetességeit. Itt kb. 250 - 280 m tszf. magasságban, a mély és csapadékmegtartó vízmosás hűtő hatása, az északi lejtő miatt ez a néhány gyertyán a kocsánytalan tölgyekkel keveredve, mintha egy extrazonálisan elhelyezkedő erdő -gyertyános-tölgyes- egy piciny darabja lenne. Nem tudjuk, hogy a fák ültetettek, vagy természetesen találhatók -e itt, talán lehetnek egy egykori kis extrazonális erdőfolt utolsó maradványai. A terület természetesen mutatja a jellegzetességeket: a jól záródó lombozat miatt szegényes az aljnövényzet, cserjeszint.

IV. A másodlagos szukcesszió A Nagy-Hársas aljában, a Zagyva-völgye és az alföld felé nyitottan, mintegy 3 ha-on felhagyott szőlőművelés utáni területet találunk. A másodlagos szukcesszió ezen a területen a talajképzési fázis kimaradását jelenti, így a magasabbrendű lágyszárú és fás növények veszik birtokukba a területet. A jegyzetben említett területek összehasonlító cönológiai vizsgálata szerint itt a legnagyobb a fajszám, viszont a legkisebb a természetes állapotokra utaló fajok aránya. Ez arra utal, hogy a terület a szukcessziós versengés fázisában van, ahol a megüresedett területet sok faj igyekszik elfoglalni. Egy természetközeli állapotú területen a nagy fajszám mellett is magas természetes állapotokrautaló faj arányt kapunk. Mindemellett természetes állapotú területen -

V.-VII. Cseres- tölgyes, melegkedvelő tölgyes, andezittípusú molyhos-tölgyes karsztbokorerdő Cseres -tölgyes A Nagy-Hársas déli lejtőjén egy nyugati kitettségű lejtőn sajátságos cseres-tölgyes állományba jutunk. A zonális erdő természetközeli állapotát mutatja, hogy az erre utaló fajok aránya meghaladja a 60%-ot. Megjegyzendő azonban, hogy 30-35 éves tarvágás helyén vagyunk, -ezt mutatja a sarjfák magas száma (két-három törzs is növekszik egy pontból). Ezért más társulásokból idekerült fiatal virágos kőrisek, tatárjuharok is előfordulnak a cserjeszintben, valamint elvétve egy-egy molyhos tölgy is elegyedik. A mintegy 15-18 m magas csertölgyek vörösesbarna, hosszanti lefutású kéregrepedéseikkel, hosszúkásabb, bőrnemű leveleikkel jól elkülönülnek a kocsánytalan tölgyektől, melyek kérge mozaikosan repedezett, világosabb szürke, leveleik ékvállból tojásdadok, mélyebben karélyosak, világosabb zöldek. A két fa kb. egyforma magassággal adja a lombszintet. Tipikus második lombszint nincs, egy-két mezei juhar, virágos kőris éri el a 8-10 m magasságot. A cserjeszintet átlagosan 3-5 m magas vékonytörzsű mezei juharok, 2-3 m magas gyepürózsák, bibircses és csíkos kecskerágók, egybibés galagonya, alacsony növésű fagyal adja. Érdekes, hogy a tatárjuharok is az alacsony cserjeszintben találhatók. A kevéssé záruló lombozat miatt a cserjeszintbe és a lágyszárú szintbe sok fény jut, fajgazdagok. Felmérésünk szerint mintegy 60 növényfaj fordul elő. A lágyszárú szint fajgazdagsága mellett az egyedszám általában nem magas, sok helyütt csupán az avar borít. A cseres-tölgyesek jellemző fajaiból gyakori az erdei gyöngyköles, előfordul a soktérdű salamonpecsét, ritkább a fürtös salamonpecsét és a bársonyos tüdőfű, megtaláljuk a baracklevelű harangvirágot, május végén virágzik a bíboros kosbor. Tavasszal az erdei és tavaszi lednek valamint a fekete lednek néhány egyedét is megfigyelhetjük. A tavaszi lednek érdekes antocián színváltozást mutat, a bimbóban lévő virágok kékek, míg a kinyíltak már lilás színűek. (A lednek fajokat érdemes határozni!) Sok helyütt sziklakibúvásos a talaj, itt nem ritka a borostyánlevelű veronika és a bablevelű varjuháj, a mélyebb talajú részeken az erdei gyömbér.Az egykori bolygatásra utal a ragadós galaj és a szuláklevelű keserűfű helyenként tömeges előfordulása.

Melegkedvelő tölgyes, andezit típusú bokorerdő Ezeknek a fás társulásoknak a megjelenését elsősorban a hőmérsékleti és talaj-viszonyok határozzák meg. A meleg, vékonyabb talajú területeken, intrazonálisan helyezkednek el. Melegkedvelő tölgyes A déli oldalon a cseres-tölgyest fokozatos átmenettel melegkedvelő tölgyes váltja fel. Összehasonlító vizsgálat nélkül alig találunk a fényviszonyok, az aljnövényzet és cserjeszint fajai között különbséget, de megfigyelhető, hogy itt gyakoribb a Geranium fajok megléte, pl. az apró gólyaorr, galambláb gólyaorr a sziklakibúvásokon tűnik szemünk elé. Itt gyakori az apró nefelejcs és a sajátos illatú erdei pereszlény, ritkább az erdei gyöngyköles. A lombszintben a kocsánytalan tölgy helyét a molyhos tölgy tölti be, melyet molyhos fiatal ágairól és levélfonákjáról ismerhetünk meg. A mélyebb barna erdőtalajon a fák itt alacsonyabbak, de még szálerdőt adnak.

Andezit típusú bokorerdő Feljebb érve a sziklagyepekkel, sztyepprét foltokkal mozaikosanváltakozó bokorerdőbe érünk. 1994-ben, a vegetációs periódusban végzett méréseink szerint a meleg domboldalon azonos csapadékmennyiség mellett 1,5 oC-al magasabb volt az átlaghőmérséklet, mint a cseres-tölgyesben. A kifejezetten xerotherm klíma, a vékony talaj miatt a fák alacsony, 3-5 m-es növésűek, bokorszerűen, már talajközelben elágaznak. A karsztbokorerdő társulás andezit változatában a cser- és molyhos-tölgyek mellett a virágoskőris elegyedik. Kora tavasszal messziről fehérlenek dús fürtű virágai. Lependéktermése, világossszürke kérge, páratlanul szárnyalt levelei jó ismertetők. Érdekesség, hogy a cser- és molyhos tölgy hibridizálódik, előfordulnak a cserre jellemző kérgű és levelű, jellemző bozontos kupacsú makktermést hozó példányok, melyek levelei, ágai, de sokszor a makk kupacsa is erősen molyhos. A cserjeszint ritka, jellemzőek az itt törpe növésű cseres-tölgyes fajok. Az erdő aljnövényzete a sziklagyepek, sztyepprét foltok fajaival keveredik.Ezekben a szintén erősen mozaikos sziklagyepekben, sztyepprét foltokon a pázsitfűfajok már társulásalkotók, legjellemzőbb a vékony csenkesz és a pusztai csenkesz, mely a zártabb sztyepprét foltokat uralja. A ritkább nyílt sziklagyepekben a magyar perje a társulás névadó faja. Mindkét területre jellemző a selymes boglárka, az apró gólyaorr, a galambláb gólyaorr, a fogas galambbegy, tavasszal a galléros tarsóka tömeges jelenléte. Jellemző a gyepes madárhúr, a patika párlófű előfordulása is. Szukcessziós érdekesség, hogy a szárazság ellenére viszonylag nagy területen és egyedszámban találjuk meg a tavasszal nyíló salátaboglárkát, kevesebb, de előfordul a sárga tyúktaréj is. A száraz gyepek hagyma fajait képviseli a győzedelmes hagyma, ismét a száraz területek jellemző faja az itt is előforduló aszuszegfű, mezei iringó (népies nevén ördögszekér).

 

RÓZSA VENDÉGHÁZ



A falu központjába található a RÓZSA VENDÉGHÁZ  épülete. Kiváló helyszíne erdei iskola, ifjúsági és felnőtt csoportok „lélekpendítő" együttlétének, baráti találkozóknak, továbbképzéseknek, táboroknak.

Kapcsolattartó és információ:

Tóth István

0620/9685-791

E-mail:
tothistvan@gyermeklancfu.hu

Bővebb információért kattintson ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre

E-mail: